„Megszületni a világra gyönyörű,
Benne lenni a világban gyönyörű,
De kiszületni a világból az a szép,
Elhagyni a csónakot a tengerért!”
- Bajdázó

Létezik egy ún. morfogenetikus mező, amit hívhatunk akár Akasha könyvtárának, de a manapság közkedvelt sejtemlékezetnek is. Ez a tér, mely emlékezik múltunkra, őseink múltjára, a világ történelmének elfeledett titkaira.

S ebben a térben benne rejlik egy erő is. Az élet addig ismétli önmagát, míg egy leckét meg nem tanultunk s le nem vizsgáztunk belőle helyesen. Ez az erő a káosszal hat ellentétesen. A káosz addig bontja alkotóelemeire a teret, míg meg nem találjuk a hiányzó elemet, hogy helyére tegyük végre, és a leckét megtanulva új történetbe kezdjünk bele. Ne múltunk ismétlésébe.

Ez az erő, a Szeretet ereje. Ennek az erőnek a munkája során történtek már századokkal ezelőtt is megmagyarázhatatlan gyógyulások, csodák a világban. Egy igen nagy tanító, Jézus is ismerte ezt az erőt, s vitt véghez ennek erejével világot megváltó tetteket. Bert Hellinger nevéhez fűződik a 20. században ennek a térnek és a világot eme formáló erőnek az újrafelfedezése, és a módszer lejegyzése.

A világban kozmikus rend uralkodik. S ennek a rendnek magunk is részesei vagyunk. A világot mozgató erők és törvények ismeretének hiánya azonban nem ment fel minket tetteink, szenvedéseink súlya alól. Ez a rend nem ismeri az idő fogalmát. Mindaddig kér számon, generációkon átívelve is, míg az egyensúly újra helyre nem áll.

Ennek a rendnek és a régmúlt eseményeinek helyretételét és az erők kiegyenlítődését szolgálja a családállítás.

 

Csoportos Családállítás

Hogyan dolgozunk a Csend Terében?

A Csend terében való munka, túlmutat a hagyományos családállítás keretein. Hellinger is idővel felismerte, hogy az állítások során a képviselőktől érkező visszajelzéseket áthatják személyes történeteik, saját érzéseik. Ezért a Csend Terében az állítások valóban szavak, „oldó mondatok” nélkül történnek. A beszéd nem veszi el a fókuszt az érzésekről, ezért lehetőség van azok mélyebb átdolgozására, és megélésére is. A szavakon túli térben, a mozgás, a szemkontaktus, az érintés, és a tiszta jelenlét áll szolgálatunkban, hogy a folyamatainkon végighaladjunk.

Az állításokban a gyógyulás útja mutatkozik meg, hogy milyen lépéseken, külső és belső változtatásokon keresztül juthatunk el, az általunk vágyott célig.

Az állítás során az állítást kérő tudattalanjába lépünk be, ahol találkozhat lelkének fájó, megtagadott vagy elfeledett, hiányzó részeivel és szembe nézhet velük, hogy integrálja, szeretettel átölelje, és a gyógyulást követően már erőforrásként használja azokat.

Ez a tér lehetőséget ad arra is, hogy olyan fájó, nehezen felvállalható történetek is gyógyulhassanak, melyeknek a szavak csak gátat szabnak. A csend óv minket, s a benne megszülető hangok valahol máshol szólnak. Olyan ez, mint egy Ima, melyet szent, és intim csendünkben mondunk el belül önmagunkban, csakis annak, kinek füle van Lelkünk hangjaira.

A Szeretet terébe belépve felismerhetjük, hogy fájdalmainkon és félelmeinken túl van egy belső sérthetetlen részünk, melyhez ha képesek vagyunk kapcsolódni, gyógyulásunk is elindul.

Egy csoportos állító napon általában 3-4 állítást vezetek le, és a csoportlétszám maximum 10 fő. Az állítások is rövidebbek a megszokottnál, egy állítás max. 40 perc, így kevésbé megterhelő a csoport számára. A fontos különbség még a hagyományos állításokhoz képest, hogy az állítást kérő, itt egy adott pontnál belép a saját helyére az állításába, és maga halad végig a folyamatán, nemcsak a gyógyult térbe áll be a folyamat végén. Így megérzi, milyen lépések azok, melyeket meg kell tennie az életben is a gyógyuláshoz, és nem haladunk tovább, csak amíg ő el tud menni a személyes történetében.

 

Egyéni állítás

Aki számára a csoport még túl intim, és biztonságosabbnak érzi, hogy problémáját, személyes történetét csak velem ossza meg, lehetőség van egyéni állításra is. A családi dinamikák ugyanúgy leképezhetők így is, a tudattalanban tett utazást képek, asszociációs kártyák segítségével végezzük. Mind az egyéni, mind a generációs minták átdolgozására lehetőség van itt is.

Az egyéni állítást azok számára is ajánlom, akiknek szükséges, hogy értelmezzük az állításban lezajlottakat, és át tudjuk beszélni a feljött érzéseket. Mivel ketten vagyunk jelen, egy intimebb, zártabb környezet az, ahol a felismerések megtörténhetnek és a gyógyulás elindulhat.

 

Alaptörvények a családállításban

„Aki ismeri a családban működő rendet, ki tudja bontakoztatni önmagát a származási családjában. El is tud szakadni tőle a megfelelő időpontban, saját családot alapíthat, és felelősséget vállalhat önmagáért.”– Bert Hellinger

 
 

Az Odatartozás joga: A nemzetség (a klán) minden egyes tagjának ugyanolyan joga van a családhoz való odatartozáshoz, függetlenül attól, hogy mit tett, vagy nem tett. Ez a törvény ránk is vonatkozik, nem tagadhatjuk meg szüleink, nagyszüleink, mert akkor sérül rendszerünk. Ugyanígy felborul az egyensúly, ha a családból egy személyt korábban tettei miatt kirekesztenek (alkoholista, családi vagyont elkártyázó) vagy az elveszítésének fájdalma miatt nem beszélnek róla, „nemlétezővé” teszik (korán meghalt gyermek).

A rendszerünkbe tartoznak azok a személyek is, akik egykor családtagjaink számára átadták helyüket (előző szerelmek), vagy az olyan személyek, akik ártottak nekik. Amíg a nekik fenntartott helyet el nem ismerik, a családból valakinek fel kell vennie a még „el nem ismert” szerepét és egykori élethelyzetét.   

 

A Hely törvénye: A hely törvénye szerint minden családtagnak megvan a maga helye a családi rendszerben, és senki sem veheti át a másiknak szóló helyet. A Gyerek nem oldhatja meg a Szülő problémáját, és a rangsorban csakis utána következhet. A hely törvénye kimondja, hogy a generációk egymást követik, csak szüleinken keresztül kapcsolódhatunk nagyszüleinkhez, s rajtuk keresztül dédszüleink erejéhez.

Az egyensúly itt akkor borul fel, ha egy gyermek, szülei nehéz sorsát látva megpróbál „föléjük emelkedni” és nagyszülői szerepben a gondjukat viselni. Egy másik viszonyrendszerben, a testvérkapcsolatokban sem vehetjük át egy másik testvérünknek szóló helyét. Ha a szülők (akár veszteségük fájdalma miatt) nem beszélnek egy korábban meghalt testvérről, abortuszról, a rend akkor is felborulhat. A megszületendő gyermek felveheti tudattalanul a korábban élt testvér szerepét.

 

Az Adok-kapok egyensúlya:Ez a törvény az egyenrangú kapcsolatokban fontos egyensúlyi viszonyokra hívja fel a figyelmet. Egy párkapcsolat, barátság, vagy munkatársi kapcsolat addig működik megfelelően, míg az adok-kapok egyensúlya kölcsönösen működik. Ha valaki csak ad egy kapcsolatban, az eladósítja a másik felet. A másik számára ez egy idő után olyan terhet jelenthet, hogy már nem tudja törleszteni a másik félnek adósságait, s nem marad más út számára, mint kilépni a kapcsolatból. A szülő-gyermek viszonyra más dinamikák érvényesek.

 

A Kiegyenlítődés törvénye: Ahogyan létezik személyes tudattalan, úgy a családnak is van egy közös tudattalan mezeje. Ez a mező áthat időn és téren át. Ha egy korábban élt családtag a fenti törvények ellen vétett, egy újabban érkező családtag tudattalanul is átveszi a család közös mezejéből az ő szerepét, sorsát, hogy jóvátegye, kiegyenlítse az ő korábban keletkezett számlát.

A családállításon ezeket a rejtett, mögöttes dinamikákat keressük, hogy hol történhetett sorsátvétel, kinek a korábbi megoldatlan problémáját vettük magunkra, hogy mi végre megoldjuk azt.

Olyan ez, mint egy pókháló, mely összeköti a ma élő, és a már elhunyt családtagokat, és kapcsolatot tart a múlt és a jelen eseményei között. Így az egyéni gyógyulás visszahat a többi családtagra is, és segíti az ő életüket is.

 

Családállítás témák – Mi kerülhet feldolgozásra?

 

Anyaseb – Apaseb gyógyítása

Magzatkori és születésélmény újraírása

Belső gyermek gyógyítása

Szülőkről való leválás

Párkapcsolati nehézségek

Határok, védelem

Önbecsülés

Egzisztenciális problémák

Anya-gyerek kapcsolat

Családi, generációs történetek, traumák

Háborús emlékek, veszteségek

Életcél, hivatás

Gyermekvállalási nehézségek

Érzelmi terhek, szorongások, fóbiák, depresszió

Belső archetípusos minták

 

A családállító napok tervezett időpontjai:

  • 2023  Augusztus  26.     Szombat 9:30 - 16:00 
  • 2023  Szeptember  23.  Szombat 9:30 - 16:00
  • 2023  Október  21.         Szombat 9:30 - 16:00
  • 2023  November 18.     Szombat 9:30 - 16:00
  • 2023 December  9.       Szombat 9:30 - 16:00

 

Helyszín: Szada, Főnix Önismereti Műhely

 Az állító napok részleteiről az Események-nél tudsz tájékozódni.

 

Egyéni állításra előzetes időpont egyeztetés, az állító napokon való részvételhez pedig előzetes bejelentkezés szükséges, segítőként, állítóként egyaránt. Egyéni állításra Személyes és Online formában is lehetőség van.

 

Keress bizalommal, ha történeted újra írnád!